A mai vasárnap, november 1. napja, Mindenszentek főünnepe, parancsolt ünnep! Templomunkban délelőtt ½ 9, 10, 12 és kivételesen este 6-kor is lesz szentmise. Az esti szentmise után imádkozunk közösen a megholtakért. Ferenc pápa rendelkezése szerint egész novemberben teljes búcsút nyerhetünk a tisztulás állapotában lévő megholtjainkért.

Novemberben minden nap azokért a megholtakért imádkozunk, akiknek a nevét a testvérek felírják a borítékban elhelyezett cédulákra és leadják a sekrestyében.

Hétfőn, november 2-án, Halottak napja lesz. Templomunkban reggel 7 és este 6 órakor mutatunk be szentmisét a megholtakért.

Szerdán Borromeo Szent Károly püspök emléknapja lesz, csütörtökön pedig Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentjének ünnepe lesz. Imádkozzunk fiataljainkért, hogy a nevelésük, az oktatásuk segítse, hogy a keresztény hit útmutatásai szerint kibontakozhassék az életük.

Köszönjük szépen mindazoknak a testvéreknek a szeretetét, akik októberben együtt imádkozták templomunkban a rózsafüzért, hívő közösségünkért és a beteg, szenvedő embertársainkért.

Felelős magatartással vigyázzunk saját magunk és egymás egészségére a szentmisék alatt is!

 

Contact Us

We're not around right now. But you can send us an email and we'll get back to you, asap.

Not readable? Change text. captcha txt

Start typing and press Enter to search