A mai vasárnap imádkozzunk a tanévet kezdő diákokért, tanárokért és szülőkért.
A mai napon emlékezünk Kalkuttai Szent Teréz anyára, aki az Úr Jézus Krisztus irgalmát és könyörületét vitte közel a leprásokhoz, a haldoklókhoz és az eldobott csecsemőkhöz. Kérjünk erőt a Szeretet Misszionáriusainak szolgálatához!
Kedden a Kassai Vértanúkat ünnepeljük szerdán pedig Szűz Mária születésének, Kisboldogasszonynak az ünnepe lesz.
A jövő vasárnap a bíboros úr rendelkezésének megfelelően csak reggel ½ 9-kor lesz szentmise templomunkban, 10 órakor és 12 órakor nem lesz szentmise, hiszen ebben az időben Ferenc pápa szentmiséjén veszünk részt a Hősök terén.
Ünnepeljünk együtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a sok hazánkba érkező keresztény testvérünkkel!